Az emberszeretet templomai-a századelőn így hívták azokat a karitatív, szociális intézményeket, amelyek az elesettekről, a nélkülözőkről, a sérültekről gondoskodtak. Zuglóban feltűnően sok ilyet találunk, ezek közül a mai blogbejegyzésben a mozgássérült gyermekek egyik emblematikus intézményéről lesz szó.
Magyarországon a 19. században az elesettekről való gondoskodásban az állam nem vett részt. A sérülten született, vagy betegség folytán fogyatékossá vált emberek gondozása a családra maradt. Ha azonban a család nem tudta betölteni ezt a szerepet, az elesettek nem tudtak boldogulni a mindennapi életben. A 19. századi nagyvárosi tereken a vak vagy "nyomorék" koldus látványa mindennapos volt.
A Nyomorék Gyermekek Otthona a Hungária út 20. szám alatti bérelt házikóban
Ugyanakkor Európában a 19. század közepétől sorra alakultak az olyan jótékony polgári vagy egyházi egyletek fenntartásában lévő intézetek, amelyek a szegényekről, fogyatékosokról gondoskodtak. Összefoglaló nevükön emberbaráti intézményekként emlegették őket. Az alapításuk azon a felismerésen alapult, hogy a társadalom az elesettekért, a magukról gondoskodni nem, vagy kevéssé tudókért is felelős. Különösen azok a tagjai a társadalomnak, akik megfelelő anyagi erővel rendelkeznek ahhoz, hogy másokon segítsenek.
A megnyitó 1903 karácsonyán
Az első intézetek Európa szerte a vakok oktatására, ellátására koncentráltak. A mozgássérültek intézményei csak később jöttek létre. Budapesten 1902-ben született meg a gondolat, hogy a vakok, siketnémák intézetei után a mozgássérülteknek is létre kell hozni komplex, a gyógyításukat, oktatásukat szolgáló intézetet. A Nyomorék Gyermekek Egylete és Menhelye 1903 karácsonyán nyílt meg egy, a Hungária körút-Ajtósi Dürer sor sarkán álló tornácos bérelt nyaralóházban. A helyszűke miatt az első évben mindössze 6 kisfiút tudtak felvenni, de már akkor a bővítés gondolatával foglalkoztak.
"Az István út és a Hungária körút sarkában van egy kis házikó - bizony, sajnos nagyon kevesen tudnak róla-, ez a nyomorék gyermekek otthona. Barátságos, földszintes épületke, kis kertecskével, és néhány fiatal akácfával, melynek árnyéka alatt, a homokban szokott játszadozni az a tíz sápadt arcú, nyomorék fiúcska, akiket az emberi könyörületesség válogatott össze, hogy hasznavehető embereket teremtsenek belőlük."
Kelet, 1904. 10. szám
A következő évben a növendékek száma 10-re nőtt, a felvételi túljelentkezés azonban tizenötszörös volt. Az Egylet a következő éveket a tőkegyűjtésnek szentelte, a pénzadományok, köszönhetően többek között a sajtó folyamatos érdeklődésének, szépen gyűltek a számlán.
A mai Hermina Tower telkén állt a kis bérelt nyaralóház
1905-ben az Egylet egy Üllői úti telket szeretett volna a fővárostól megszerezni, hogy új otthonukat ott építsék fel. Bár az elvi engedélyt megkapták, végül a Székesfőváros pénzügyi bizottsága a telket túl értékesnek találta, így az áldozatos munkát végző egyesületnek új helyszín után kellett néznie.
A Mexikói út 63. Medgyes Alajos tervei szerint épült
A városközponttól távolabb eső, jórészt beépítetlen környezetben álló, vasút melletti Mexikói út 63. szám alatti, 1200 négyszögöles telekre esett a választásuk. Itt épült fel 1913-ra Medgyes Alajos műépítész tervei alapján, Mann József építőmester kivitelezésében első igazi otthonuk. Az építkezéshez Ferenc József 12 000, a főváros 52 000 korona építési segélyt biztosított. Az Egylet ebben az évben vette fel a Nyomorék Gyermekek Országos Otthona nevet.
Az intézet dolgozóinak tablóképe, 1920 körül
Rehabilitációs programjuk a korban egyedülálló volt, a Tanít-Gyógyít-Oktat hármas elvre épült. Az iskoláskorú gyermekek tantermeit az épület földszintjén helyezték el, itt működött az orvosi rendelő is, műtővel. Ezt 1922-ben dr Zinner Nándor sebészprofesszor vezetésével kórházi, ortopéd sebészeti részleggé bővítették. Az emeleten az internátusi rendszerben működő intézetbe kerülő fiatalok lakószobái kaptak helyet, az alagsorban pedig az önálló életre nevelés jegyében iparostanonc műhelyeket rendeztek be. Később ezeket bővítették, így az 1930-as években mér számos szakmát - bőrdíszműves, cipész, szabó, szövőipari munkás, varrónő, könyvkötő, kertész - tanulhattak a mozgássérült fiatalok. 1922-ben hozták létre a leányotthont, innentől kislányokat is felvettek az intézetbe.
Bőrdíszműves tanoncok az intézet tanműhelyében
1932-ben már 150 bentlakó élt-tanult az Otthonban. Érdekesség, hogy az 1930-as években a felvételre kerülő gyermekek mintegy 65%- a a járványos gyermekbénulás következtében lett mozgássérült. Ezt a betegséget majd az 1960-as években kötelezően bevezetett Sabin-cseppek tüntetik el az országból végérvényesen. További 30% -nak kezeletlen törések, vagy elfertőződött sebek miatt kellett amputálni valamely végtagját, a veleszületett rendellenességgel küzdők aránya ekkor nem érte el a 10%-ot.
Az Otthon nem csak a bentlakók tanítását, gyógyítását szervezte, de a hétköznapi életük minden mozzanatában igyekezett segítséget nyújtani. Az 1920-as évektől megszervezték a sportéletet, a gondozottak ping-pong és labdarúgócsapatot hoztak létre. Élénk zenei élet is folyt, saját zenekaruk és énekkaruk is volt az Otthon lakóinak.
A Lajta Béla épület eredetileg Vakok Intézete volt
Az idillnek a második világháború vetett véget. A bombázások elöl a kisgyermekeket vidékre menekítették, a zsidó származású bentlakók közül azonban a nyilasuralom alatt többen a szomszédos Vakok Intézete telkén létrehozott gettóba kerültek. 1945-ben a létszám a háborúban súlyosan megsebesült, aknára lépett, csonkolt végtagú gyerekekkel bővült. Az Otthont 1948-ban államosították, 1952-56 között pedig átköltöztették a szomszédba, a Mexikói út 60. szám alatt álló Vakok Intézetének épületébe. Ma is itt működik Mozgásjavító Általános Iskola és Diákotthon néven. Az eredetileg Lajta Béla tervezte épületet új szárnnyal bővítették, 1985-ben pedig uszodát és hidroterápiás részleget is kapott az intézet.
