Minden terület városiasodásának elengedhetetlen velejárója a tömegközlekedés megjelenése. Ahogy a betelepülő lakosság száma nő egy területen, vele egy időben az igény is szükségszerűen jelentkezik: gyorsan, könnyen, kényelmesen eljutni A pontból B-be.
Lóvasút a Csömöri -ma Thököly- úton, 1890 körül. Klösz György felvétele
Zugló esetében az első tömegközlekedési eszköz a Városliget könnyebb elérését szolgálta. Egy morvaországi, Pesten letelepedett élelmes vendéglős, Kratochwill Ferenc 1832 -ben engedélyt kapott Pest városától, hogy két vendéglője - a belvárosi és a városligeti páva-szigeti - között naponta omnibuszjáratot működtethessen. (Az omnibuszt a korban nevezték még komfortáblinak, cimborásnak, társaskocsinak is).
Omnibusz vagy társaskocsi korabeli illusztráción
A szűk Király utcán bonyolódott a forgalom, a 8-10-12 embert befogadó kocsikat általában egy, ritkábban két ló húzta. Menetrend, megállóhelyek nem voltak, ha valaki fel akart szállni, az út széléről integetett a kocsisnak. Az omnibuszok közlekedését rengeteg lakossági panasz kísérte. Vad tülköléssel vágtattak az út szélén, közepén, ahol helyet találtak. A kocsisoknak állítólag ritka rossz modoruk volt, a bevétel reményében a kocsikra rendre több embert engedtek fel, mint ahány kényelmesen elfért. Sok volt a baleset is, mert túl gyorsan hajtottak. 1860-ban már 100, különféle társaságok égisze alatt működő omnibusz száguldozott a pesti utcákon. Szabályrendeletet végül csak 1884-ben alkotott a főváros: ekkor meghatározták az útvonalakat, a menetrendet és a viteldíjat.
Omnibusz a pesti utcán, 1890 körül
Jó 30 évvel az omnibuszok megjelenése után Károlyi Sándor gróf, újpesti földbirtokos egy új közlekedési formát honosított meg Pest-Budán. Valószínűleg a szabadságharc utáni franciaországi emigrációban töltött évei alatt találkozott a lóvasúttal, és úgy tervezte birtokait és a pesti belvárost az új kötöttpályás közlekedési eszközzel köti össze. Tőkéseket toborzott, és Pesttől is megkapta az engedélyt, így 1866-ban a sínek lefektetése után röviddel elindult az első lóvasúti vonal Újpest és a Szénapiac (mai Kálvin tér) között. Alig egy évvel később már a Városligetbe szállították a kirándulókat a kocsik a Rákóczi út– Baross tér – Rottenbiller utca – Damjanich utca vonalon. A pályán első, másod- és harmadosztályú, zárt és nyitott kocsik is közlekedtek, álló és ülőhelyekkel. A kocsik hossza 7,30- méter, tengelytávja 1,8-2,0 méter között volt, 30-40 főt szállíthattak egyszerre. Az 1870-es évek közepéig általánosnak számított az egyvágányú pálya, a szembejövő forgalmat kitérőkkel biztosították.
A Damjanich utca torkolatával szemközti lóvasút végállomás épületének tervrajza - 1869
Természetesen a kezdeti időkben a lóvasúttal is sok gond akadt. Az utcán bámészkodók nem szoktak hozzá, hogy a sínen közlekedő kocsi nem tudja őket kikerülni, így gyakori volt a gázolás. (Flór Ferenc pesti tisztifőorvost is egy lovasúti kocsi gázolta halálra 1871 nyarán). 1871-ben megtiltották a kocsikon a dohányzást, de mivel a szabályt senki nem tartotta be, inkább kialakítottak dohányzó és nem dohányzó kocsikat. A kezdeti időben a kisiklás is gyakori volt, előfordult, hogy az utasok segítségével kellett a pályára visszaemelni a kocsit. Mivel az új közlekedési eszköz hamar rendkívüli népszerűségre tett szert elsősorban olcsósága miatt, a zsúfoltság állandósult. Egy-egy hétvégi napon a kedvelt kirándulóhelyek végállomásain ostromállapot alakult ki, az állóhelyekért is meg kellett küzdeni. Pest városa ugyan szorgalmazta a gyors vonalbővítéseket, ám a Vaspálya társaság csak ott volt hajlandó beruházni, ahol a nyereséget garantáltnak látta.
A várótermet a Dózsa György út kiszélesítésekor, 1951-ben bontották le.
"A városerdei lóvasút ellen sok a panasz. Többször fordulnak elő akadályok, kizökkenések, a kocsikban igen összepréselik az embereket, ami nem mulatság, kivált ha negyedórákig várakozni kell" Nefelejts, Társasági lap, 1868
Az 1880-as évek végén már emeletes lóvasúti kocsik is vitték az utasokat, az üzemeltető Pesti Közúti Vaspálya Társaság viszonylatai lassan behálózták az egész fővárost. A Thököly (akkor Csömöri) úton 1885-ben kezdett el közlekedni két viszonylat. Az egyik a Hermina úton keresztül a Városligetbe, a másik a Róna utca magasságában lévő polgári lövöldétől, és a Schätz-féle sörcsarnoktól a Keleti pályaudvarhoz közlekedett. A városligeti lóvasúttársaság járműtelepe a Hermina út-Thököly út kereszteződésénél volt.
Lóvasút a Hermina úton, balra az Ezredévi Kiállításra épülő Közlekedésügyi Csarnok, jobbra a Hermina kápolna. 1895, Klösz György felvétele
Az 1880-as években a társaság az éppen kiépülő elegáns főúton, az Andrássy úton is szeretett volna egy vonalat építeni. Majd évtizedes vita és tervezgetés után a belügyminiszter leiratban értesítette a fővárost, hogy a fakockákkal burkolt, impozáns allén nem engedi sínek fektetését. Ennek a tilalomnak köszönhette Budapest a 10 évvel később átadott, ma is kedvelt Millenniumi Földalatti Vasutat.
A margitszigeti lóvasút 1929-ig közlekedett
A lóvasút közlekedés 1890-ben 10 millió, 1892-ben 18 millió utast szállított a fővárosban, villamosításán már a 19.század végén gondolkodni kezdtek. Végül a 20.század 10-es éveire a népszerű közlekedési eszközt fokozatosan kiszorította a villamos. Csak egyetlen viszonylat élt tovább. Nosztalgiából a Margitszigeten közlekedő járat még 1929-ig szállította az utasokat a sziget északi és déli csücske között.
Majkó Zsuzsanna