Dr Széplaki György, a Magyar Királyi Posta lóállomásának egykori lakója 2018-ban tartott izgalmas előadást a Zuglói Helytörténeti Műhelyben. Az ő előadása nyomán született ez a blogbejegyzés. A képek a Postamúzeum gyűjteményéből, a Széplaki család fotóalbumából származnak, illetve néhány képet a szerző testvére Széplaki József készített a telep bontása előtt.
Postatelep - így nevezték a Magyar Királyi Posta lóállomását, amely a Stefánia út - Hungária körút- Kerepesi út által határolt területen helyezkedett el. Bár a lóállomást 1958-ban megszüntették, a telepen álló házakban még 1976-ig éltek a Magyar Posta dolgozói szolgálati lakásaikban. Végül a telep sorsát a Budapest Sportcsarnok felépítéséről döntő határozat pecsételte meg.
A Postatelep korabeli térképen, illetve határai berajzolva egy mai térképbe
A telep főbejárata a Hungária körút felől volt, a 48-50-es számnál, a szépen parkosított területen csinos, földszintes- egyemeletes házak álltak. A mai metróállomás helyén volt a telepi gyerekek játszótere, egészen 1952-ig működött, akkor a metróépítés miatt beljebb költöztették.
A Stefánia úti rész elegánsabb volt, itt laktak a tisztek földszintes házakban. Mellettük egy hosszabb épület állt irodákkal. Innen egyenesen vezetett egy betonút a Kerepesi út felé, két szélén fákkal, virágágyásokkal. A parkban egy kis díszkút is állt, ez volt a telep közösségi tere.
Az irodaépület - fotó: Széplaki József
A kétszintes házak földszintjén voltak az istállók, az emeleten szolgálati lakásokat, - zömében egyszobás, komfort nélkülieket - alakítottak ki a postai dolgozóknak. A lakásviszonyok cseppet sem voltak ideálisak: közös mosókonyha volt, vizet a telep artézi kútjától hoztak főzéshez, mosakodáshoz, az illemhelyek pedig a házakhoz illesztett bodegákban voltak. Érdekes lehetett az istállók felett lakni, a lovak neszezése, a paták dobogása éjszaka is felhallatszott a lakásokba.
A telep parkja a díszkúttal és az egyik lakóházzal - fotó: Széplaki József
A lovakkal a főlovászmester irányításával a lovászmesterek és az istállómesterek foglalkoztak. A tágas, magas istállókat példás rendben tartották, a postalovak egészségére, abrakolására különös gondot fordítottak. Nyertek is számos díjat, sőt időnként a magyar filmgyártás is kikölcsönözte a posta paripáit egy-egy látványos lovas jelenethez. Az egyik épületben gyengélkedőt rendeztek be a sérült vagy beteg lovak számára, körülöttük a főápoló, az 1940-es években a legendás Farkas bácsi sürgölködött. Ő ápolta a flaszteren elkopott patákat csakúgy, mint az ízületi nyavalyákat.
A lótelep, háttérben a Stefánia úti víztorony és a Földtani Intézet- forrás: Postamúzeum
Postakocsi - forrás: Postamúzeum
Szemle a telepen, forrás: Postamúzeum
1958-ig Budapesten a posta zöldre festett zárt, lófogatú kocsikban hordta ki a csomagokat, utána váltottak gépkocsira. A telepen a postakocsisok kaptak lakást, legények és családosok egyaránt. A lovak reggelente felszerszámozva kivonultak, a telep hátsó kapujánál volt a szemle: itt vizsgálták meg, hogy a ló tiszta-e, szerszáma rendben van-e, de a hajtó egyenruháját, ápoltságát is ellenőrizték. A hátsó kaputól a kertek alatt mentek a Verseny utcai csomagelosztóhoz, ahol már felrakodva várták őket a postakocsik a kézbesítő postatiszttel együtt.
Széplaki György édesapjával a telepen
Széplaki György barátaival a telep artézi kútjánál
A telep elkerített, zárt kisvárosként működött. Műhelyépületében patkolókovács, lakatos, kerékgyártó, asztalos, szíjgyártó dolgozott, de saját borbélyuk is volt a telepieknek Huhn bácsi személyében. Az asszonyok a telepi suszterhez hordták a cipőt sarkaltatni, sőt varrónő is dolgozott az egyik lakásban. A telep parkjába kiültetett növényeket saját üvegházban nevelték, Balázs bácsi, a főkertész időnként muzsikusként is közreműködött a telepi lakók szórakoztatásában. A táncestélyeket, kultúrműsorokat az egykori kantinépületben tartották, amely mellett állt a telep népszerű tekepályája, a kuglizó.
Telepi srácok
Huhn bácsi a telep borbélya
Az egykori főlovászmester, Dinnyei János a feleségével. Forrás: a Dinnyei család fotóarchívuma
