Frissítve: Tisztelt látogatók! Mindkét szeptember 18-ra tervezett sétánk betelt. Köszönjük az érdeklődést!
Idén két izgalmas sétával is készülünk szeptember 18-án, szombaton, a Kulturális Örökség Napokon. Annak meg különösen örülünk, hogy idén ritkán látogatható épületekbe is be tudunk jutni.
A Malonyay-villa, fotó: Papp Dezső
1. séta - A szecesszió halhatatlanjai: a Szenes-háztól a Malonyay villáig, épületlátogatással
Szeptember 18. szombat, 9 óra 45
A séta időtartama kb 1,5 óra. Találkozó: Reiner Frigyes park-a Szenes házzal (Thököly út 46.) szemközt
A sétát vezeti: Majkó Zsuzsanna a Zuglói Helytörténeti Műhely vezetője.
A séta regisztrációhoz kötött, regisztrálni a helytortenet@cserepeskft.hu címen lehet
A Szenes-ház, fotó: Papp Dezső
Épületlátogatással egybekötött sétánkat a magyar szecesszió két kiemelkedő alkotójának művei köré szerveztük. Első állomásunk a Thököly út 46. szám alatti Szenes-ház, amely a Lechner-követő ifj Nagy István alkotása. Noha az építész nevét mára jórészt elfeledte a hálátlan utókor, a Szenes Mór és felesége Stern Regina számára 1906-ban épített bérház a magyaros szecesszió egyik kiemelkedő alkotása, országos védettségű műemlék. A lépcsőház és a belső homlokzat felújítása nem rég készült el, a kidolgozottságával kézi hímzést idéző gazdag virágmotívumos díszítés, és a pillangómotívumos kovácsoltvas korlát a magyaros, népművészeti motívumkincset alkalmazó Lechner Ödön hatását mutatják.
Következő állomásunk az Izsó utca 5. szám alatti, ma a Budapesti Román Kulturális Intézet otthonául szolgáló Malonyay-villa, Lajta Béla alkotása. Lajta szintén Lechner tanítvány volt, első épületei még hangsúlyosan viselik a nagy előd hatását, az 1906-os Malonyay Dezső író számára tervezett lakóépület azonban már a fiatal építész útkeresésének egyik első állomása. Az épület két szárnyalóan szabad szellemiségű ember barátságából született – megrendelő és építész kölcsönösen alakították végleges formájára az angol vidéki építészet, a hazai szecesszió és az erdélyi motívumkincs elemeit egyaránt felvonultató impozáns villát.
Rákos Manó villája
A séta során rövid betekintést nyerhetünk Zugló legszebb városrészének, az istvánmezei villanegyednek a történetébe. A Cházár András és az Abonyi utcákon haladva megállunk a 20. század egyik legjelentősebb épületszobrászának, Rákos Manónak a villájánál, útba ejtjük Lajta másik jelentős alkotását, a Radnóti Miklós Gimnáziumot, és kívülről megcsodáljuk a Lajta Béla hatását mutató, Wellisch Andor tervezte Márkus-villát is.
2. séta - Végig a Stefánián, látogatás a Földtani Intézetben
Szeptember 18. szombat, 15 óra
A séta időtartama kb 1,5 óra. Találkozó: Stefánia-Ajtósi Dürer sor sarok, a Zala villánál 14.45-től
A sétát vezeti: Majkó Zsuzsanna a Zuglói Helytörténeti Műhely vezetője.
A séta regisztrációhoz kötött, regisztrálni a helytortenet@cserepeskft.hu címen lehet
A Földtani Intézet, fotó: Balogh Róbert
A főváros egyik legszebb, városképi jelentőségű útja a mai séta témája. A Stefánia út létrejöttének, történetének rövid ismertetése után elsétálunk a Földtani Intézetig, miközben számba vesszük az építészeti értékek , illetve a történelemben játszott szerepük szempontjából kiemelkedő épületeket, és a híres tulajdonosokról is ejtünk néhány szót: a Zala György és Ligeti Miklós szobrászok villáit, a hírhedt zuglói nyilasházat, Schlachta Margit embermentő tevékenységének székhelyét, az arisztokrácia részére épült Park Klubot, valamint Haggenmacher Árpád gőzmalomtulajdonos villáját.
A Stefánia Palota, fotó: Papp Dezső
A mintegy 1 órás séta végén érkezünk a Földtani Intézet épületéhez, Lechner Ödön egyik legérettebb, a nemzeti szecesszió jegyeit felvonultató alkotásához. Szakvezetés keretében megtekintjük az épület lenyűgöző belső tereit, miközben az 1869-ben alapított Intézet történetével is megismerkedünk.