A polgárosodó, városi életforma, a vásárlási és étkezési szokások megváltozása miatt a 20. század elején a háziasszonyok sok fejtörést okozó gondja lett az élelmiszerek tartósítása. De nem csak a háziasszonyoknak, a rohamosan fejlődő élelmiszeriparnak és a kereskedelemnek is megoldást kellett találnia a romlandó áruk -elsősorban a tejtermékek és a friss hús - hűtésére.

Jégvágás

A 19. században a hűtést még a természetben talált jéggel oldották meg. Vidéken  jégvermeket ástak, a fővárosban pedig a patakok, tavak természetes jegét értékesítették a háztartásoknak.  A Városligeti tóra vagy a Rákos-patakra élelmes vállalkozók jégvágási jogot szereztek Pest városától, a kitermelt jeget pedig lovaskocsikkal szállították házhoz a jegesemberek, a felesleget jégvermekben tárolták a felhasználásig.

Jégverem a Paskál malom környékén

 Az otthoni hűtésre szolgált a jégszekrény, amely jó néhány háztartásban még az 1970-es években is szolgálatban volt. Felül, egy felhajtható fedél alatt tárolták a feldarabolt jégtömböt, a hőszigetelt anyaggal bélelt szekrény részben pedig az élelmiszereket. A felolvadt jég a szekrény aljába csorgott, ahol egy kis csap segítségével lehetett leereszteni.

Jégszekrény

Megjött a jeges!

A 20. században a megnövekedett, és a meleg nyári hónapokban még inkább megélénkülő keresletet természetes forrásból már nem lehetett fedezni. A század elején, a főváros szerte tapasztalható jéghiány az élelmiszerek drágulásához vezetett, ezért szükségessé vált a jég ipari méretű előállítása. Nem csak a  vendéglátóipar, a cukrászat, a sörgyártás, a húsfeldolgozás (a Közvágóhídnak saját jéggyára volt) és az élelmiszer-kereskedelem  igényelt nagy mennyiségű jeget, de pl. épületek klimatizálására, és  kórházi betegek kezelésére is használták. A Parlament levegőjét is ezzel a technológiával hűtötték, a Kossuth tér alatti jégkamrát néhány éve, a felújításkor tárták fel.

1 tábla 4 Ft

 A 20. század elején a "jégínség" megszüntetésére sorra alakultak Budapesten a jéggyárak, amelyekből kezdetben 4 is működött Zuglóban. A jéggyártás ekkor még hagyományos technológiával történt: a vízzel feltöltött fémcellákat sólébe merítették, ahol azok 16-18 óra alatt 25 kilós jégtáblává fagytak. A huzamosabb ideig fennmaradt jéggyárak közül a Hajtsár út 153. szám alatti, illetve a Kövér Lajos utcai, 1910-ben alapított - utóbbi Fővárosi Jéggyár néven - a legismertebbek. A Fővárosi Jéggyár az 1920-as évek végére Budapest 2. legnagyobb üzeme lett,  21.581.796 mázsa jégtömböt állítottak elő évente.

A Kövér Lajos utcai Fővárosi Jéggyár

A háborút ugyan szerencsésen átvészelte, de az államosítás után már csak rövid ideig működött, a fővárosi jéggyártás fellegvára Angyalföld - a Jász utcai jéggyár - lett. Az 1950-es években Budapesten a megtermelt jég 75 százalékát a kereskedelem és a vendéglátóipar,  13 százalékát az ipar, 12 százalékát pedig a háztartások használták fel. A JÉGÉRT név alatt futó állami vállalat 130 kocsival és autóval hordta szét a jeget Budapesten, azonban így is rendszeres volt a hiány.

Jégdarabolás

A Kövér Lajos utcai épületet nagy részét 1978-ban elbontották, azután sportcentrum működött a megmaradt falak között. Az utóbbi időben, a felismerhetetlenségig átalakítva, egy ALDI nyitott üzletet a hajdani Fővárosi Jéggyár épületében.

Modern jégszállító autó

A teljesen átalakított hajdani jéggyár épülete