Nincs zuglói, aki ne hallott volna a kerület határain túl is híres Bosnyák utcai vendéglőről, mégis viszonylag kevés adatot találni róla. Nem csoda, hiszen Makrapipának a háború előtt csak egy rövid ideig hívták, majd az 1950-es években vette fel újra korábbi nevét a vendéglő. 

A telken a korabeli térképek tanúsága szerint már az 1880-as években állt egy ház melléképülettel az akkor még kietlen, jórészt szántóföldekkel körülvett környéken. A vendéglős mégis jól számított, amikor itt nyitott üzletet, a Thököly (akkor még Csömöri) út ugyanis ezidő szerint a Róna utcai polgári lövöldénél véget ért, a forgalom a szép fasorral szegélyezett Bosnyák utcán haladt tovább kelet felé.

Fierl Károlyné Bosnyák utca 3. szám alatti telkét olcsón, mindössze 780 forintért vette meg 1887-ben Agócs Gábor és neje Schranz Mária. A tulajdonos Jelinek János építőmesterrel építtette fel földszintes házát, amelyben 1899-ben már bizonyosan működött Tiszekker Antal korcsmája. Az üzlet nem mehetett túl jól, 1904-ben már Weisz vendéglő néven hirdetik a helyet, a bérlő, Weisz Ignác neve után.

Az 1904-es év országos sajtója két zuglói kocsmától volt hangos, a szomszédban a Csömöri út Róna utca Gyarmat utca által határolt telken állt hatalmas Schatz-féle sörcsarnoktól, és a Bosnyák utcai Weisz vendéglőtől. Mindkettő az 1904-es, az egész országot megbénító vasutassztrájk közismert sztrájktanyája volt. A béremelésért küzdő vasutasok itt a két zuglói sörözőben múlatták az időt, és közben olyan magas rangú vendégeket fogadtak a sebtében tárgyalóasztallá alakított kocsmaasztaloknál mint Vázsonyi Vilmos honatya és Vörös László államtitkár.

Április 24-én, miközben a kivezényelt katonaság és rendőrség körbe vette a Shatz-féle sörcsarnokot, híre ment, hogy a sztrájk egyik főszervezője, Sarlay János a Nyugati pályaudvar állomásfőnök-helyettese a Weisznél ebédel a Bosnyák utcában. Naszády felügyelő húsz lovasrendőrrel a vendéglőhöz nyargalt, ahol Sarlayt egyik korábbi gyújtóhangú beszéde miatt felségsértés vádjával letartóztatták.

Rendőrök, bámészkodók a Csömöri úton, a Shatz-féle sörcsarnoknál

A Bosnyák utca 3. szám alá a vasutassztrájk elmúltával sem tértek vissza a békés napok, a kocsmát főleg a környéki földeken dolgozó rákosszentmihályi, cinkotai napszámosok látogatták, akik miután felöntöttek a garatra, rendszeresen verekedéssel múlatták az időt. Egy-egy nagyobb csetepaté a fővárosi lapok bűnügyi rovataiba is bekerült.

Az I. világháború idején már Wurm Antal a vendéglős, és a hely is konszolidálódni látszik: verekedő napszámosok helyett a Keresztesi Samu zuglói református lelkész vezetésével alakult hadsegélyező bizottság üti fel a tanyáját a különteremben. Rendszeres üléseiken komoly adományokat gyűjtenek a hadbavonultak családjainak, a férfi nélkül maradt háztartásoknak pedig 1,5 vagon szénadománnyal segítenek.

Wurm pártsemlegesen vezeti a vendéglőt, a háború után a Szociáldemokrata Párt és az Egységes Keresztény Községi Párt is az árnyas kerthelyiségben tartja nagygyűléseit.

Az új vendéglős Schmidt János 1925-ben veszi át a helyet, házias ételekkel, elsőrendű italokkal várja a betérőket, egészen 1932-ig, amikor a nagy gazdasági válság elsöpri a vendéglőt éppúgy, mint Schmidt urat magát. Schmidt az év elején árulni kezdte vendéglőjét teljes berendezéssel, de úgy látszik nem akadt vevő. Hatalmasra duzzadt adósságait nem tudta fizetni, egy nyári délutánon, miután vendég egész nap nem jött, a söntésben álló fogasra akasztotta fel magát. Búcsúlevelében tettét kilátástalan anyagi helyzetével indokolta. 

Hír a Kis Újság 1932. július 8-i számából

1932 és 38 között Finta Lajos üzemeltette a helyet, majd 1938-ban bukkant fel az új bérlő Buruczky József, aki Makrapipára keresztelte az addig jobbára névtelen vendéglőt. Buruczkyról keveset tudunk, így az sem világos, miért adta fel 3 év után az ipart Zuglóban, mindenesetre 1941-ben már Óbudán, a Bécsi út 52. szám alatt találkozunk vele. Nem csak szakértelmét költöztette át Óbudára, de vitte a bejáratott nevet is, innentől a Makrapipa vendéglő Óbudán üzemelt. Buruczky helyére új bérlő jött a Bosnyák utcába, Juhos Antal, aki a hagyományt követve önmagáról nevezte el a vendéglőt. Ekkor már  kispolgári, cigányzenés vacsorázóhely volt, amelynek különtermében rendszeresen összejöttek az Imrédy Béla nevével fémjelzett szélsőjobboldali Magyar Megújulás Pártjának  zuglói vezetői.

 Az államosítás után a vendéglő bekerült az Észak-Pesti Vendéglátóipari Vállalat portfóliójába, és a háború előtti hagyományokat feltámasztva házias ételeiről, valamint a népies műdalokat játszó cigányzenekarairól és nótaénekeseiről volt híres. A vacsora mellé rendszeresen szerveztek kabaré-előadásokat, zenés műsorokat, Erzsébet-Katalin bálokat, ahol olyan népszerű művészek szórakoztatták a közönséget mint Németh Marika, az Operett Színház primadonnasztárja, vagy a Markos-Nádas kabaréduó.

Hirdetés a fővárosi napilapokban, 1966

A vendéglőt 1987-ben felújították, egészen a közelmúltig működött. Ma egy adománybolt van a helyén. Régi vendégei az utánozhatatlan brassói aprópecsenyéjét emlegetik legtöbbször. Az épület 2005-ben fővárosi védettséget kapott.

A Makrapipa személyzete az 1960-as években (MKVM fotótára)

A vendéglő kerthelyisége és különterme felbukkan Grunwalsky Ferenc 1990-ben bemutatott Kicsi, de nagyon erős című filmjének több jelenetében is.

Gáspár Sándor, Bán János és Csere Ágnes a Makrapipában, Grunwalsky filmjének egyik jelenetében.

Majkó Zsuzsanna